Segíts te is a 72 óra szervezésében!

A 72 óra kompromisszum nélkül évről évre 7-8000 fiatalt mozgat meg, akik országszerte több mint 300 önkéntes projektet valósítanak meg.

Mindez lehetetlen lenne önkéntes szervezőink nélkül.

Csatlakozz te is hozzánk!

Ismerkedj meg a lehetőségekkel:

HELYI KOORDINÁTOR

– A 72 óra szervezőség hivatalos helyi vezetője

– Toborozza és összefogja a helyi projekteket és önkéntes csapatokat

– Eljuttatja a résztvevői ajándékokat az önkéntesekhez

– Megszervezi a helyi nyitó és záró rendezvényt

– Tartja a kapcsolatot a helyi sajtóval

HELYI SZERVEZŐ

– A 72 óra szervezőség helyi képviselője

– Részt vehet a képzéseken, segédanyagokat kap

– Szervezhet egy vagy több helyi csapatot és projektet

– Fogadhat a központból résztvevői ajándékokat

– Segítheti a helyi koordinátor munkáját

SEGÉDSZERVEZŐ

– Felkerülnek egy belső levelezőlistára, ahol szabadon jelentkezhetnek felhívásokra

– Nem vállalnak semmilyen kötelességet, akkor segítenek, ha épp tudnak, szeretnének

– Segíthetnek a 72 óra hirdetésében, így akár ingyen vehetnek részt nyári programokon

– Ősszel segíthetnek plakát- és szórólap terjesztésben

Mi is az a 72 óra?

Néhány szóban az akcióról

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez.

A 72 óra célja az, hogy a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt meghívja, hogy ezen a hétvégén tegyék szabaddá magukat arra, hogy segítsenek ott, ahol szükség van rá.

Országszerte fiatalok csoportjai három napon keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése, stb.

Célunk felhívni a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére és segítőkészségére.

Eredményeink

az önkéntességért

Résztvevő

megvalósult projekt

Kiket keresünk

Helyi koordinátori és szervezői csapatunkba olyan lelkes, 18 év feletti keresztény fiatalokat keresünk, akik otthonosan mozognak az ifjúsági programok világában, nyitottak a más felekezetekkel való együttműködésre és kapcsolatteremtésre, és szívesen áldoznak idejükből egy jó ügy előmozdítására.

Ha szereted a fiatalokat és az önkéntességet, ha szeretsz programokat szervezni, és szeretnél egy lelkes, pörgős társaság tagjaként új tapasztalatokra szert tenni egy országos összefogásban, akkor köztünk van a helyed!

Segédszervezőként bárki csatlakozhat hozzánk, aki elmúlt 16 éves, és lelkesedik a 72 óra céljaiért.


Az ideális helyi koordinátor és szervező:

  • fiatal, vagy legalábbis fiatalos
  • könnyen és szívesen teremt kapcsolatot emberekkel
  • szívesen kommunikál fiatalokkal, felnőttekkel
  • szeret szervezni
  • önállóan tud dolgozni
  • képes egyszerre több szálat is kézben tartani
  • feltalálja magát
  • nem okoz neki gondot telefonálni
  • általában online, naponta többször nézi az emailjeit

JELENTKEZZ!
A SZERVEZŐSÉGGEL JÁRÓ ELŐNYÖK

Amiért érdemes beszállni

Amellett, hogy szervezőniket önkéntes munkára hívjuk, az önzetlen segítés öröme mellett még van pár érvünk, hogy miért érdemes csatlakozni a csapatunkhoz.

TUDÁS

Laza hangulatú képzéseinken fejlesztheted szervezői készségeidet.

TAPASZTALAT

A szervezés során értékes tapasztalatokat gyűjthetsz, új szerepekben ismerheted meg magadat.

KAPCSOLATOK

A kapcsolatok, amikre a szervezői munka során szert teszel, a 72 órán kívül is hasznosnak fognak bizonyulni.

BULI ÉS AJÁNDÉKOK

A szervezés maga is nagy buli tud lenni, de azért gondosokodunk róla, hogy a szervezői együttléteket külön is emlékezetessé tegyük, legyen szó éttermi vacsoráról vagy egy jó koncertről.

Ahova várunk

Helyi koordinátorok: interjú és legalább egy képzés kötelező
Helyi szervezők: kötelező interjú, egy képzés ajánlott
Segédszervezők: nincs interjú, érdeklődés esetén csatlakozhatnak a képzéshez

 
INTERJÚ BESZÉLGETÉS

Ha újonnan jelentkezel, szeretnénk kicsit megismerkedni veled. A budapestieket egy személyes beszélgetésre várjuk az irodánkra, a távolabb lakókkal pedig telefonon vagy skype-on beszélgetünk el.

AZ AKCIÓ: OKTÓBER 11-14.

Természetesen elengedhetetlen, hogy szervezőink az akció három napja alatt is jelen legyenek, koordináljanak, támogassák a résztvevőket, és persze nézzék, ahogy beérik a munkájuk gyümölcse.

KÉPZÉSEK

Május-június: online képzés (kb. egy-kétórás tananyag, online teszt)

Szeptember 7-8: operatív képzési nap, közös készület a szervezési hajrára.
ZÁRÓTALÁLKOZÓ

Helyi koordinátorainkat és aktívabb helyi szervezőinket novemberben egy közös évértekelő ünneplésre várjuk, ahol egy szokásos ünnepi vacsora mellett ajándékkal is kedveskedünk szervezőinknek.

 

Itt van szükség rád

– szervezői hőtérkép

Piros – nagy szükség van több helyi koordinátorra és helyi szervezőre is

Narancs – nagyon jól jönne még helyi koordinátor, és akár több helyi szervező is  
Világoszöld – stabil megye, de elférnek még helyi és segédszervezők  

Sötétzöld – betonbiztos, de lelkes segédszervezők mindig jól jönnek

 

Utolsó frissítés: 2018. június 7.

JELENTKEZZ!

Pillanatképek

Amiért igazán érdemes csinálni: 4 projekt a tavalyi 300-ból – ez a sok érték mind szervezőink munkája által valósulhat meg.

Szervezőink mondták

Olvasd el, miért szeretünk a 72 óra szervezésén dolgozni:

Egy fantasztikus csapattal, jó programokkal, ökumenikusan tudok lelkileg feltöltődni, ami mindig maradandó élmény számomra.

Robi

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Felejtheteten élmény volt látni a projektadók és a résztvevők szemében az örömteli csillogást, a boldog arcokat, a feladat iránt őszinte lelkesedést.

Zsuzsa

Budapest

Mindig keresem a lehetőséget arra, hogy ezt a világot egy kicsivel jobb hellyé tegyük, mint ahogy mi kaptuk elődeinktől. A 72 óra egy remek lehetőség ennek megvalósítására.

Johnny

Budapest

Csatlakozz hozzánk!


© 2018 Ökumenikus Ifjúsági Iroda.

72 óra kompromisszum nélkül